Habony volt titkára is posztot kapott a gyógyszerhatóság új tanácsadó testületében
A gyógyszerhatóságnak hónapok óta nincs főigazgatója, és most is csak egy fura összetételű tanácsadó testületet neveztek ki az intézményhez.
A gyógyszerhatóságnak hónapok óta nincs főigazgatója, és most is csak egy fura összetételű tanácsadó testületet neveztek ki az intézményhez.
Rétvári Bence csak azt hangoztatta, hogy mindenkinek dolgoznia kell.
Olyan félelmek gátolják az embereket, melyeket ki kell iktatni, mondta a miniszter, amikor arról beszélt, miért születik ilyen kevés gyerek.
Korábban az egykori Jobbik-képviselő, ma független Dúró Dóra azt mondta, kötelezővé tenné a magzat szívhangjának meghallgatását abortusz előtt.
Eddig egyházi könyvek és folyóiratok kiadásából élt, de rájött, haladni kell a korral, ezért minden létező módon igyekszik megszólítani a keresztényeket.
Buli a suli, ha anyád a gyereknyomorító minisztérium államtitkára!
Sosem kaptak ízelítőt a magyar közoktatásból. Pedig az emberi erőforrások minisztere rendszeresen hangoztatja, hogy a magyar kultúrának és hagyományoknak már az óvodától nagy szerepet kell kapniuk az oktatásban.
A címéből is látszik, hogy ez még csak tervezet. Radikálisan nem csökken a diákok terhelése, a tanárok szabadsága sem nő a tervezet alapján.
A kormány megkapta az új Nemzeti alaptanterv tervezetét, Gulyás Gergely a kormányinfón miniszter többször is elmondta, ez egy vitairat, komoly változtatásokra van szükség. Kásler Miklós - a várakozásokkal ellentétben - semmilyen részletet nem árult el róla.
Pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Esztergomban nyitotta meg az idei tanévet. Sokan azt várták, hogy végre fény derül, mi lesz az eddig hétpecsétes titokként kezelt új alaptantervben. Ők nagyot csalódhattak. Cikkünk folyamatosan frissül.
A szakember szerint se eszköz, se orvos nincs elég, így közel sem biztos, hogy idén megvalósulhat az évek óta hangoztatott szűrőprogram.
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezetét pár napon belül hozzák nyilvánosságra, néhány elemről már terjednek a hírek.
Az ATV-nek nyilatkozó KDNP-s források szerint nem szigorításról van szó.
Július végéig 1,1 milliót vitt haza az Emmit vezető miniszter, augusztustól azonban már 1,7 millió forintot kap.
Újra lesz önálló hivatala az országos tiszti főorvosnak. Ilyen már volt, de a Miniszterelnökséget korábban vezető Lázár János kiharcolta, hogy olvasszák be az Emberi Erőforrások Minisztériumába.
Magyarország a világelső a vastagbélrák előfordulásában, évente nagyjából 5 ezer ember hal bele a betegségbe.
Havonta 450 ezer forintot fizet az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tárcavezető személyes videósának.
Csütörtökön, egy nappal a hivatalos tanévnyitó előtt megjelent az új honvédelmi ismeretek tantárgy kerettanterve a Magyar Közlönyben. Az ilyen tantárgyat oktató gimnáziumokban már most szeptembertől ezt a tantervet kellene alkalmazni.